DrZebu blogja

Mikor az Úr elküldte Sámuel profétát, hogy Saul helyett új királyt kenjen fel a betlehemi Isai fiai közül, a próféta Isai fiainak külső megjelenése alapján arra gondolt, hogy Eliáb lesz Izrael új királya.
Ekkor inti a prófétát az Úr, és mondja neki, hogy ne a külső megjelenés alapján döntsön.

“Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”
1.Sám. 16,7

Elgondolkodtatóak a fenti mondatok. Ha igazán megfogadnánk azokat, életünk megváltozhatna és sokkal kevesebb kudarc és csalódás érne bennünket. Ha ezen mondatokra emlékezve hoznánk meg döntésünket különböző emberi kapcsolatok építésekor, mennyivel több igaz, nem érdeken alapuló kapcsolat alakulna és mennyivel csökkenne a válások, a csonka családok száma.

Úgy érzem, hogy napjainkban a látszat és valóság kérdése égető probléma. A társadalmak, melyek motorját a fogyasztás biztosítja, és ezáltal a látszatra és nem a valóságra alapoznak, az emberek tudatában egyre nagyobb torzulást idéznek elő. A látszat és valóság fogalma ahelyett, hogy közeledne egymáshoz vagy fedésbe kerülne egymással - mely az ideális eset lenne - egyre jobban eltávolodik egymástól.

Annak bemutatására törekedtem, hogy ma már mennyire a látszat és nem a valóság világában élünk. Faragáskor számos példa eszembe jutott, ahol a látszat a fontos és nem a valóság. Rábízom az olvasóra a döntést, hogy saját életében melyek azok a pontok, melyek a látszathoz és melyek azok, amelyek a valósághoz tartoznak. Az 1. Sám. 16,7 útbaigazítást ad arra nézve is, hogy miként lehet helyes döntést hozni.

Ajánlom továbbá az alábbi videó megtekintését is, melyek mozgás közben mutatják be szobromat.

embedded by Embedded Video

Download Video

Az embereknek a tárgyakhoz való kötődése különböző okokra vezethető vissza. Van, hogy egyszerűen a feltételezett érték alapján történik, de vannak olyan esetek, mikor a múlt emlékei szépítik meg azt és kölcsönöznek az adott tárgynak különös jelentőséget.

Ez történt ezzel a cseresznyefával is. Egy régi barátom, akivel több, mint negyven éves barátság köt össze, töltötte gyermekkorának nyarait a fa hűsítő ágai alatt. Elképzelhető, hogy párszor fel is mászott a fára, de ez nem annyira rá, mint inkább gyermekeire volt jellemző. Ő inkább a fa hűs árnyékát kihasználva, egy kényelmes székben olvasgatva töltötte nyarait.

A cseresznyefa több generáció kiszolgálása után egyszer csak úgy érezte, hogy dús lombkoronájával nem tudja tovább védeni az alatta menedéket keresőket, és fokozatosan elszáradt.

A forró nyári napokon a család életében központi szerepet betöltött fát nem vágták ki, csak a gallyaitól szabadították meg. A törzse és fő ágainak csonkjai a régi idők emléknek hírnökeként megmaradtak.
Megkértek, hogy faragjak egy táblát, mely a régi nyarak emlékének állít emléket.

Az ember örök optimizmusából adódóan csak a jóra emlékezik, ezért úgy döntöttem, hogy a szabályos négyszögletű tábla helyett, mely inkább egy gyászjelentés hangulatát sugallja, inkább szabálytalan formájú, könnyebb keretek közé helyezem a szöveget. A könnyedséget még a fa más anyagokkal történő kombinálásával is kívántam hangsúlyozni.

Az advent szó a latin „adventus Domini„ szóból származik, mely annyit jelent, hogy az Úr eljövetele. Advent négy hetét a várakozás, az Úr eljövetelére való felkészülés tölti be.

Nálunk az idei évet egy másik várakozás is végigkísérte. Év elején nagy gonddal és aggodalommal vártuk családunk új tagjának megérkezését. Mikor megérkezett, telhetetlen nagyszülőként örökké azt lestük, hogy hogyan fejlődik, hogyan nyiladozik kicsi értelme, és mit változott az előző héthez képest.

Nekem idén az Ő megjelenésével advent is kissé más lett, mint az korábban volt. A szokásos adventi várakozás mellett sokszor töltötte be gondolataimat a találgatás, hogy a kis jövevény karácsonyig hogyan fog fejlődni, és mit és miként fog észlelni a külvilágból ezen az estén. Mely érzékszervei lesznek a legfejlettebbek, és ha készítenénk neki sajátkezűleg egy játékot, akkor az mely tulajdonságaival tudná lenyűgözni.

Figyelve őt és követve feleségem tanácsait így készült el a várakozás időszakában az alábbi autó, mely ha tolják, gurul, ha rázzák zörög, de még szájba is lehet venni.

Ki ne ismerné Ádám és Éva történetét és a történetnek azt a részét, amikor az Úristen ezt mondja:

“Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” 1 Móz. 2,18

Ezt követően az Úr teremtette Évát, hogy Ádámnak társa legyen.
Az ember eredendően társas lény és nem monogám, társra van szüksége, hogy örömét, bánatát, gondolatait, egyszerűen a mindennapjait megossza valakivel.

Vajon a XXI. század Ádámjai és Évái mennyire maradtak még társas lények? Vagy inkább monogám lényekké váltak az utóbbi évek gyors fejlődésének következtében és a szüntelenül erősödő külső nyomás miatt az örökös felesleges fogyasztás hajhászásában? Nem figyelhető-e meg, hogy sok esetben a társas kapcsolat csak külső jelekben nyilvánul meg, és különben úgy eltávolodtak egymástól, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz?

Az öregedő Európában legfontosabb a gyerek. Napjaink Ádámjainak és Éváinak többsége komolyan gondol-e családalapításra és a család legfőbb gyümölcsére, a gyermekáldásra?

A XXI. század Ádám és Éva portréjának elkészítésekor szüntelenül a fenti gondolatok foglalkoztattak és az, hogy a ma Ádámjai és Évái mennyire különböznek attól az Ádámtól és Évától, akiket az Úr valaha megteremtett.

Ajánlom az alábbi videók megtekintését, melyek mozgás közben mutatják be szobromat.

embedded by Embedded Video

Download Video

embedded by Embedded Video

Download Video

A szőlő az egyik legrégebbi kultúrnövényünk. A szőlőről a Biblia először Nóéval kapcsolatban tesz említést az özönvíz után.

„Nóé elkezdte a földet művelni, és szőlőt ültetett.”
1 Móz. 9,20

Természetesen a történet ezzel nem fejeződik be, mert Nóé rögtön megismerkedik a borfogyasztás hátulütőjével és lerészegedik.
Manapság egyre többet beszélünk a kulturált borfogyasztásról. Egyetértek azzal, hogy szükség van a kulturált borfogyasztásra és arra is, hogy minél szélesebb körben terjedjen el. De emellett ne felejtkezzünk el a kulturált borkészítésről sem, mely a kulturált borfogyasztás alapját képezi.
A kulturált borkészítésre utal ennek a szobornak az alcíme:

Óvakodj a vegyészektől!

Nézd meg a videófelvételt és a mozgó szobron megtalálod a választ.

embedded by Embedded Video

Download Video

E szobor készítésekor fő célom annak ábrázolása volt, hogy miként kerülhetünk harmóniába az Úrral, a Teremtővel.

A harmóniát számos értelemben használják - általában összhangot, összhatást vagy egybeilleszkedést értünk alatta. Pontos meghatározása mindig attól függ, hogy mit kívánunk vele jellemezni.
A harmónia fogalmát napjainkban elsősorban ember és tárgyi környezetének kapcsolatára használják, és ezt sokkal fontosabbnak tartják, mint az embertársakkal kialakított összhangot. Sokan csak arra ügyelnek, hogy harmóniába kerüljenek az őket körülvevő tárgyakkal, azok formájával, elrendezésével, színével stb. Számos esetben képesek egy tárgyat lecserélni egy hasonlóra csak azért, mert annak színe az általuk kialakított harmónia feltételeinek nem tesz eleget.

A szobor készítése közben nem az élettelen tárgyakkal kialakított harmóniára gondoltam, hanem az Élők közötti harmóniára. Emberek között kialakult kapcsolatokban a fent említettek közül az összhang és az egybeilleszkedés a legfontosabb. Ez a két tényező határozza meg a kapcsolat minőségét és tartósságát. Először az egybeilleszkedésnek kell megtörténnie, és ha ez megvan, akkor jön létre az összhang. Minden az egybeilleszkedéssel kezdődik, és ennek mértéke határozza meg az összhang mértékét. Continue reading

Éjjel rémálmom volt, és azt álmodtam, hogy celeb vagyok. Karrierem meglepő sebességgel ívelt felfelé. Már a csecsemők is csak úgy voltak hajlandóak szopni, hogy közben édesanyjuk a Zebu indulót dúdolta.

Bevallom én nem értettem, hogy minek köszönhetem ezen fantasztikus iramban növekvő népszerűséget. Halvány sejtésem volt, hogy talán az egész a beszédhibámnak tulajdonítható. Ugyanis ezen hiányosságom miatt a minimális kommunikációra törekedtem. Elvem a kevés beszéd volt, és mivel nem tudtam hibátlanul minden szót kiejteni, a választékos beszéd helyett minden kérdésre egypár begyakorolt szóval vagy szófordulattal válaszoltam. Sokszor én sem értettem, amit mondtam, de ezt hallgatóságom nem jelezte, és minden esetben kitörő ovációval fogadták közlendőimet.

Hírnevem annyira növekedett, hogy túlfeszítette kis országunk határait. Meghívást kaptam plenáris előadóként a XIII. International Celeb Conference-re.

A konferencián tolmácsot nem biztosítottak. Én meg nem beszélek idegen nyelvet, ezért úgy döntöttem, hogy bebiflázom a legfontosabb 10 idegen szót és majd ezeket fogom váltogatni megfelelő ritmusban. Ezen szavak közül nem hagytam ki a „por” szó idegen nyelvű változatát sem, mert arra gondoltam, hogy egyben befektető társakat is keresek az éppen most induló, legújabb vállalkozásomhoz.

Az előadói pulpitusra fellépve realizáltam, hogy a nekem szánt idő jóval hosszabb, mint amit szegényes szókincsemmel ki tudnék tölteni. Ezért az ábrák vetítése helyett az itthon bevált Zebu indulót kezdtem el énekelni rögtönzött fordításban. Az ötödik taktus után megdöbbentő dolog történt a teremben. A hallgatóság felállt és egy emberként kezdtek el csápolni. Az előadás hátralévő része már hanyagolható volt. Szókincsemet 4 szóra redukáltam, és gyorsan lepergettem a számomra is érthetetlen ábrákat.

A jól megérdemelt siker nem maradt el, mert az újságok másnap a címlapjukon már azt írták:

“It is true - Zebu is the power one”

Az alcímben az is szerepelt, hogy, “ahogyan ő állítja”.

Igaz, hogy én akkor még a “power” szó jelentését nem ismertem, és énekembe is vállalkozásom promóciója érdekében a “powder” szót próbáltam becsempészni, de hát ez lett belőle.

Szerencsére ezután felébredtem és hálát adtam, hogy való életemben nem vagyok celeb, és nem törekszem olyan dicsőségre, ami nem illet meg.

A disznóvágás ismét divatba jött. Ennek oka talán az, hogy az emberek bizalma jelentősen csökkent az ismeretlen összetételű és uniformizált ízű élelmiszerekkel szemben. Lassan mindenki szeretné tudni, hogy mit eszik, és az egyen ételektől elszakadva vágyakoznak a régi, már majdnem elfelejtett ízek után.

A vidék privilégiuma disznóvágás szempontjából megszűnt. Ma már disznót vágnak elegáns budai villák kertjében éppen úgy, mint vitorlás kikötőkben. A különbség csak annyi, hogy ezen helyszínekre az állatot már levágott és megtisztított állapotban szállítják. Hasonlóság viszont az, hogy egyformán sok pálinka fogy minden helyszínen.

Valahogy a szegény disznók is tudják, hogy a korral haladniuk kell. Ma már több kolbásznak valót termelnek, miközben az egyéb disznótoros alapanyagok mennyisége minimálisra csökkent. Ez oly tökéletesen sikerült, hogy egy utóbbi disznóvágáson már arról panaszkodtak, hogy rengeteg húshoz jutottak, de a szokásos disznótoroshoz szükséges alapanyaguk alig volt. Abált szalonnáról nem is beszélve, melyből oly kevés volt, hogy a helyszínen, a kóstolgatás során rögtön el is fogyott. Az üres tálat nézve jutott eszembe, hogy abált szalonna területén már utolértük a fejlett nyugatot.

Sok-sok évvel ezelőtt vacsora meghívásom volt Európa egyik gasztronómiai nagyhatalmának számító országban. A vacsora este tíz órakor kezdődött. Azon töprengtem, miközben az első fogást hozták, hogy vajon hajnali két óra előtt vagy után fogjuk az éttermet elhagyni. Pazar vacsorában volt részünk, melyhez kifogástalan borokat szolgáltak fel. Az étkezés a csúcspontját rögtön az első fogás elfogyasztása során elérte, mikor is tányérunkon kis abált szalonna darabok voltak. Mindenki tányérja pillanatok alatt kiürült. Vendéglátóm nem kis iróniával jegyezte meg, hogy ezen étel régen a szegények eledele volt, most meg a gazdagoké. Mint a fenti példa mutatja, ebben a tekintetben már mi is utolértük, ha ugyan le nem hagytuk Nyugat-Európát. Kérdés csak annyi, hogy a többi területen hol állunk?

Múltkoriban hallottam a médiában, hogy Budapest egy bizonyos körzetében az ott lakók kérésére vezették be a fizetős parkírozást. A riportalany szerint kérésüket a lakók azzal indokolták, hogy környékükön rendet szeretnének a parkírozás területén. Bevallom, hogy én is ezen a környéken lakom, de bennem hasonló kérés eddig nem fogalmazódott meg. Azért sem fogalmazódott meg, mert ahol utcai parkoló automaták vannak ott csak bosszúság éri az autóst.

Talán ez az oka annak, hogy lassan kezdek kiszorulni az utcai parkírozásból, és ha menedékre van szükségem, akkor inkább a parkolóházakat vagy a mélygarázsokat választom. Múltkoriban is mentem valahová, és autómat egy bevásárló központ mélygarázsában hagytam.
Nem tudom, hogy mi az oka annak, de a bevásárló központokban történő parkírozás során mindig valami zebus dolgot, magyarul hülyeséget csinálok. Talán a dolgok nyitja abban keresendő, hogy az értelmetlen vásárlást és pénzköltést nem tekintem életem fő céljának, és ezért ezen területeket nem érzem életteremnek. Viselt dolgaim a bevásárló központok parkírozóiban nem abban nyilvánulnak meg, hogy ki és beálláskor autókat török össze, hanem egyszerűen abban, hogy mire visszatérek, általában nem találom az autómat. Ez nem rövid memóriámmal magyarázható, hanem inkább azzal, hogy a parkírozó egységek elkülönítése általában egyedi belső jelrendszereken alapul, olyanokon, melyeket - ritka látogató lévén - még nem volt módomban begyakorolni.

Legutolsó alkalommal is így jártam. Már akkor feltűnést keltettem a parkolóra vigyázó őrben, mikor autómmal begördültem a parkoló üresen álló szárnyába, majd az autóból kiszállva valamely, a hely azonosítására alkalmas jelet, pl. számot kezdtem el keresni. Keresgélésem elég feltűnő lehetett, mert az őr kedvesem hozzám lépve megkérdezte, hogy miben lehetne segítségemre, majd elmagyarázta, hogy itt a különböző részeket más-más színekkel jelölik. Ezen hasznos információ birtokában nyugodtam mentem az előttem álló megbeszélésre. Két órával később a megbeszélésről visszatérve ismét eléggé feltűnő jelenség voltam, mert egy parkoló őr mellett elhaladva halkan csak annyit hallottam: egy emelettel lejjebb. Mikor végre megtaláltam az odavezető utat, és az eggyel lejjebb fekvő szintre jutottam egy ott álló őr csak annyit mondott: a sárga traktus felé.

Megvallom öszintén, hogy a celeb megformálásával nehéz fába vágtam a fejszémet, mert számomra az egynyári virágokhoz hasonlítanak, és mire kezdeném valamelyiket megismerni, addigra rég eltűnik. Talán ez az oka annak, hogy egy maradandó anyagot választva próbálok emléket állítani tiszavirág életú karrierjüknek.

Faragás közben a legnagyobb problémát az okozta, hogy a celebekre gondolva örökké volt kutyám képére asszociáltam. Kutyám tényleg egy celeb volt. A környéken mindemki ismerte, de nem mindenki szerette. Hogy ezen ismertségét minek köszönhette jobb részleteiben nem taglalni, de az biztos, hogy rövid földi pályafutása botrányokban volt gazdag. Az emberi celebektől talán csak az különböztette meg, hogy ő nem tudatosan törekedett a hírnévre és botrányokra, csak egyszerűen hülye volt.

A fenti néhány képpel szeretném bemutatni a fázisokat, ahogy a kő átalakult, és azt a formát öltötte, ahogyan én látom a celebeket. Érdemes a lap alján lévő videot is megnézni, mely „gondolkozás közben” mutatja őket.

embedded by Embedded Video

Download Video