DrZebu blogja

A faragáshoz használt anyag nagyban meghatározza a mű hangulatát és az ábrázolás módját. Részben kényelmi okokból, részben pedig azért, mert amit faragni kívánok azt falra szánom kiakasztani, megmunkálandó anyagként a fát választottam.

Hazánkban a fából készült művek nagy hányada egyszerűen a népművészet vagy népi fafaragás kategóriájába tartozik. Ettől a kategóriától elég nehéz elhatárolódni, nehéz innen kitörni. Még a figurális fafaragások is a népi fafaragás elemeit hordozzák magukon. A fa előnye viszont, hogy egy kép megjelenítése egyszerű. Ügyelni kell, hogy a kép faragásakor a szocreál stílust még csak ne is érintsük.

Számomra a legnagyobb problémát az okozza, hogy a fát mivel kombináljuk annak érdekében, hogy az abból készült alkotás alaphangulata megváltozzon, és így a mű egésze a szemlélő gondolatait más irányba, a meglepetés vagy megdöbbenés irányába terelje.

Ennyit az elmélkedésről. Inkább bemutatok néhány képet, mely a kezdeti lépésekről számol be.

Szokásos kelet-európai valómhoz képest álruhát öltöttem, vasalt nadrágot, színben hozzá illő inget, nyakkendőt, zakót és fekete cipőt vettem. Hogy álcám még tökéletesebb legyen, hanyagul magamhoz vetettem egy notebookot is.

Repülőre ültem és utána vonatra, hogy elérjem a kitűzött célállomást kontinensünk nyugatibb felén.
Szeretek repülni. A repülő egy különleges mikrokörnyzetet teremt, ahol a gravitáció és a Bernoulli törvényből adódó felhajtóerő küzd egymással. De én, mint utas ebből mit sem észlelek - csak azt, hogy a külvilág ki van zárva és nyugodtan lehet beszélgetni vagy olvasni. Ilyenkor inkább olvasni szoktam, és a világirodalom több remekét már kiolvastam a felhők felett.

Landolás után még kb. egy órás vonatozás állt előttem. Pechemre elfelejtettem megnézni a menetrendben az érkezés időpontját, ezért nem tudtam meddig fog tartani az utazás. A felszálláskor a vonaton a boxban egyedül ültem, majd röviddel ezután csatlakozott egy fiatal hölgy. Megjelenése nem sokat árult el, kora 25 év körül lehetett. Ő egy könyv olvasásában merült el, én pedig számítógépemet vettem elő és elkezdtem írni blogomat, illetve az előző bejegyzés befejezésén szorgoskodtam.

Mindketten látszólag belemerültünk teendőnkbe és látszólag megfeledkeztünk egymásról. Én az egyik bejegyzést befejezve lehajtottam a notebook fedelét és – mivel nem tudtam, hogy mikor érkezik a vonat az állomásomra – azon tűnődtem, hogy kikapcsoljam-e a gépet vagy maradt még elég idő egy korábbi cikk átolvasására és korrigálására. Mivel úgy gondoltam, hogy még kb. 20-25 km volt hátra a célállomásig folytattam kedvenc tevékenységemet.

Mikor leszálláshoz készülődtünk útitársnőm egy összehajtott kis cédulát nyújtott felém, melyre ez volt írva: Für Sie (Önnek) és arra kért félénken, hogy ha van időm olvassam el, majd rögtön eltűnt a leszálló utasok között.
Continue reading

A pálinkafőzést nevezhetjük az egyik legsikeresebb hazai sportnak. Azért sport, mert hivatalosan engedély nélkül nem művelhető, de mégis mindenki űzi. Főleg a rendszerváltás előtt volt divatban, mikor a választékot a Lánchíd Brandy, a fekete címkés cseresznyepálinka és a vodka alkotta. Ilyen választék mellett a zugpálinkafőzdék termékei valósággal a kánaánt jelentették.

Mindenki főzött otthon pálinkát a legelképesztőbb műszaki megoldásokat alkalmazva. A kezdők kuktát használtak, és a súlyszelepet eltávolítva a csonkra gyógyszertárban kapható, beöntéshez használt gumicsövet húztak. Általában nem tudták megoldani a gőzök kondenzálását, így a konyhai tüzek gyakoriak voltak. Az elkészült nedűnek viszont sokszor rózsaszin árnyalata volt, és némi gumiaromát is tartalmazott. Azon készülékek, melyek vízhűtéssel működtek valóságos csodaszámba mentek. Ezek a készülékek voltak akkor a házi pálinkafőzők Jaguárjai.

Egyik készülékkel sem lehetett egzakt módon követni a desztillációt, csak kóstolgatással. A gyakori kóstolgatás vége az volt, hogy a pálinka főzője éjfélre taj részeg lett. A szomszédok így értesültek arról, hogy abban a háztömbben valaki pálinkát főzött. Ha valami véletlen során a pálinka főzőjének mégsem sikerült berúgnia, akkor a forró lepárlási maradék vécékagylóba történő kiöntésekor felszabaduló penetrális bűz informált mindenkit. Az információközlésnek ez volt a leghatékonyabb módja, ugyanis ilyenkor nemcsak a háztömbben, hanem kb. egy kilométeres körzetben mindenki értesült az örömteli eseményről és annak sikeres befejezéséről.
Continue reading

Zebu és nem Zebulon, aki ezen cikkeket irja. Zebu egy afrikai kérődző, egy púpos és meglehetősen lusta állat. IQ faktoráról nincs információm (mint kérődzőnek nem lehet túl magas), de egy ilyen nem éppen szimpatikus lénynek is lehet azért véleménye a körülötte zajló világról.

Meglepő, hogy a veleszületett lustaságát legyőzve klaviatúrát ragad, és a néhány elkészült szobrocska mellett írásban próbálja kifejezni, hogy mi is az a világban, amit másképpen lát, mint a tömeg. Lehet, hogy éppen azért lát sok mindent másként, mert ő egy Zebu? A Zebuk magányosak, és ha csoportban élnek is, akkor is csak kis közösségekben. Ez a mesterséges és a természetükből adódó elszigeteltség hozzájárul ahhoz, hogy a körülöttük zajló világot megfelelő távolságból és távolságtartással szemléljék, ami némi kirekesztettséget vagy önkirekesztést eredményez.

Az önkirekesztésnek is megvannak az előnyei: így egy olyan tűzfalat építhet maga és környezete közé, mely csak a Zebuspecifikus információkat engedi át és engedi befogadni. A többit hagyja a világban cirkulálni, és két kérődzés között elmélázhat azok hatásán. Klaviatúrára csak akkor rakja patáit, ha már úgy érzi, hogy napi rendszeres kérődzéséből is kizökkentették.

Mikor a népi motívumokról írtam nem gondoltam volna, hogy még előkerülnek olyan, múltat idéző tárgyak, melyeket valaha én készítettem. Ilyen a kályhacsempe, melyről már szót ejtettem és az a sablon, melynek segítségével a csempéket készítettem.

A sablont barátom őrizte meg, akinek csempékből álló előtétlapot készítettem a kályhájához.

Mikor szeretettel megmutatta a sablont meglepődtem, hogy az eltelt évtizedek során a faminta mennyire megőrizte a gyártási technológia nyomait. A faragási felületekbe beragadva még most is jól látható a hintőpor, aminek az volt a feladata, hogy a csempe nedves, tapadós agyagfelületét sérülésmentesen el lehessen választani a gyártóforma felületétől. Hangsúlyozom, nem tudom és azóta sem néztem utána, hogy a profik ezen problémát miként oldják meg - nekünk ez jutott az eszünkbe. Korrekt módon nem is nekem, hanem feleségemnek, aki hasonlatként a sütőforma liszttel történő beszórását említette.

Az alábbi képeken a formát és az annak segítségével készült barna és zöld Szinű csempéket mutatom meg. Sajnos a zöld csempékből kevés maradt, és azokon is meglátszik az idő foga.

Már nem emlékszem, hogy ez a polc az egyik első vagy talán utolsó olyan faragásom volt, amely népi motívumokat tartalmaz.

Az viszont a mai napig megmaradt az emlékezetemben, hogy a faragáshoz szükséges, megfelelő alapanyag beszerzése milyen nehézségekkel járt.

A keményfa hiámycikk volt abban az időben, és fatelepen nem lehetett vásárolni. A polc anyagához úgy jutottam hozzá, hogy valaki megajándékozott egy darab rönkfával, és azt vágattuk fel deszkává. Természetesen ilyen esetben a rönk mérete meghatározta, hogy mit lehetett abból készíteni. A másik probléma az volt, hogy ilyen esetben az ember mindig a maximumra törekedett, a rendelkezésre álló faanyagból a lehető legnagyobb tárgyat kivánta létrehozni. Rontásra nem volt lehetőség, mert az elrontott fa nem volt pótolható.

Ez a spórolás és nagyot akarás rányomta a bélyegét a kész műre, mivel megfelelő anyag hiányában a polcok olyan vékony fából készültek, hogy azok a legkisebb súly alatt is meghajlottak.

A szív természetesen mást akart, hiszen ezt a polcot Édesanyámnak faragtam ajándékul Karácsonyra.

Több mint 30 évvel ezelőtt a mai értelemben vett lakáskultúra nem létezett. Valamit megépíteni és annak egyéni stilust adni - ami utalt a tulajdonosára - majdnem a lehetetlennel volt határos. Ilyen esetekben a fantázia, szervező kézség, utánajárás és sok kitartás apró sikert és apró eltérést eredményezett a központilag engedélyezett kliséktől.

Ilyen apró siker vagy eltérés a sablontól az itt látható elefánt is, mely nem az én ötletem volt. Barátom találta ki, hogy házán a zsalugáterek nyitott állapotban történő rögzitésére elefánt formájú szerkezetet szeretne.

Ő elmagyarázta, én kifaragtam fából, majd kiöntette az elefántokat rézből, és felszerelte azokat a zsalugáterekre.

A lenti képek az öntőformát és az abból készült végterméket mutatják 30 évi használat után.

Ki ne ismerné azon játékot, amikor kettő vagy több azonos létszámú csoportokat hoznak létre és az a feladat, hogy mindegyik csoport tagjai ugyan azon szavakat vagy mondatot a mellete lévő fülébe súgja és az üzenetet minél hamarabb eljuttassa a csoport túlsó végére.

A játék érdekessége mikor összehasonlítják a résztvevők a kiindulási mondatot a végső mondattal. Ebben az esetben a résztvevők szándéka azonos, mindenkit az hajt, hogy a kapott információt a résztvevőkön kersztül a leg gyorsabban célba juttassa. A sietség és az ezzel párosúló kapkodás viszont olyan közeget teremt melyben a preciz információ átvitel lehetetlen. Természetesen ez csak egy játék melynek vége az hogy mindenki jót nevet saját hibáján baklövésén.

Sokkal szomurubb tény mikor a közszreplők vesznek részt valimi hasonlo játékban. Ők már ezt olyan magas szintre fejlesztették hogy sokszor egymaguk is képesek ezen játékot üzni. Korábbi tevékenységeik során olyan körülményeket teremtettek, hogy a megfogant gondolat szavakba öntése lehetetlan..A gondolaton modósítani kell, facsarni kell, hogy ki lehessen mondani, de beszélni kell, beszélni muszáj, szerepelni kell, szerepelni muszáj! Ezért az eredeti gondolat helyett egészen mást mondanak. Continue reading

A szív szót számos szimbolikus értelemben használják. Egyik leggyakoribb alkalmazása a szeretetre vonatkozik. Sokan emlékeznek még a régi rádióműsorra, melynek címe Szív küldi szívnek volt, ahol szeretteinknek valamilyen népdalt vagy zeneszámot küldhettünk. De hasonló kifejezésünk a szívből jövő szeretet is, amely a szeretet legmagasabb fokát hivatott kifejezni, és arra utal, hogy olyan cselekedetek kísérik, melyek mentesek az értelem vagy realitás kontrolljától, vezérfonaluk mással, másokkal jót cselekedni.

Gyakori eset, amikor valakit úgy jellemeznek, hogy a szívét egy állatéhoz hasonlítják attól függően, hogy a ravaszságát, bátorságát vagy más tulajdonságát kívánják kiemelni. Történelmi személyekkel kapcsolatban itt jó példa I. Richárd angol király, aki a III. keresztes hadjáratban betöltött szerepéért az „Oroszlánszívű” jelzőt kapta. Continue reading

Az emberi kapcsolatok alapja a hit és a bizalom. Ha valaki egyszer vagy többször hazudik, akkor automatikusan felmerül a kérdés, hogy melyik énjét látjuk.

Szobrommal ezt szándékoztam kifejezni. Az ilyenkor felmerülő emberi kétségnek úgy próbáltam nyomatékot adni, hogy a szobor igaz és hamis oldala a tengely körül forgatható a szemlélő tetszése szerint.