Harmónia
E szobor készítésekor fő célom annak ábrázolása volt, hogy miként kerülhetünk harmóniába az Úrral, a Teremtővel.
A harmóniát számos értelemben használják - általában összhangot, összhatást vagy egybeilleszkedést értünk alatta. Pontos meghatározása mindig attól függ, hogy mit kívánunk vele jellemezni.
A harmónia fogalmát napjainkban elsősorban ember és tárgyi környezetének kapcsolatára használják, és ezt sokkal fontosabbnak tartják, mint az embertársakkal kialakított összhangot. Sokan csak arra ügyelnek, hogy harmóniába kerüljenek az őket körülvevő tárgyakkal, azok formájával, elrendezésével, színével stb. Számos esetben képesek egy tárgyat lecserélni egy hasonlóra csak azért, mert annak színe az általuk kialakított harmónia feltételeinek nem tesz eleget.
A szobor készítése közben nem az élettelen tárgyakkal kialakított harmóniára gondoltam, hanem az Élők közötti harmóniára. Emberek között kialakult kapcsolatokban a fent említettek közül az összhang és az egybeilleszkedés a legfontosabb. Ez a két tényező határozza meg a kapcsolat minőségét és tartósságát. Először az egybeilleszkedésnek kell megtörténnie, és ha ez megvan, akkor jön létre az összhang. Minden az egybeilleszkedéssel kezdődik, és ennek mértéke határozza meg az összhang mértékét.
De mit is jelent az egybeilleszkedés egy kapcsolat kialakulása során? Ezt egyszerű megfogalmazni, de hosszú távon megtartani igen nehéz. Kell hozzá szeretet és a saját ego levetkezése, vagyis az, hogy képesek legyünk bizonyos, a társunk számára nem tetsző szokásoktól megválni, és idővel azokat teljesen elhagyni. Általában apró dolgokról van szó, de ezek az apróságok a másik szemében mégis megnőnek és különös tartalommal telítődnek meg. Lehet ez egy ajtó megjavításának a befejezése azután, hogy a másik éveket várt rá. De lehet a saját akarat háttérbe helyezése, lemondás valamiről, talán a saját vélt igazságunkról.
Egy élő vagy éppen kialakuló kapcsolatban soha nem vagyunk egyforma erősek. Az erősebbnek önzetlenül támogatnia kell a gyengébbet, ahogy Pál apostol mondta:
“Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” Róm. 15, 1
Ha ezt betartjuk, akkor a két fél között ki fog alakulni a harmónia.
Az Úrral történő kapcsolat kialakítására a Tízparancsolat üzenetei adnak pontos útmutatást. Az első parancsolatban 2 Móz. 20, 3-ban, például egyértelműen le van írva:
“Ne legyen más istened rajtam kívül!”
Tehát egy teljes kapcsolat, a teljes „harmónia” érdekében azokat a dolgokat kell betartani, melyek ebben és a következő parancsolatokban vannak leírva. Az Első Parancsolat arra utal, hogy csak az Urat tiszteljük és hozzá ragaszkodjunk. Feltételezett előnyök érdekében ne tiszteljünk más isteneket. Ha nem teljes szívvel ragaszkodunk az Úrhoz, akkor a kapcsolat, a harmónia nem teljes, ahogy azt a 2 Krón. 20, 33 írja.
„Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg,
mert a nép nem ragaszkodott szívből ősei Istenéhez.”
Ha a videóra kattintasz láthatód, hogy hogyan mozog ez a szobor a korábbi szobrokhoz hasonlóan.
embedded by Embedded Video
Download Video