jan 21 2012

Látszat és valóság

Látszat és valóságMikor az Úr elküldte Sámuel profétát, hogy Saul helyett új királyt kenjen fel a betlehemi Isai fiai közül, a próféta Isai fiainak külső megjelenése alapján arra gondolt, hogy Eliáb lesz Izrael új királya.
Ekkor inti a prófétát az Úr, és mondja neki, hogy ne a külső megjelenés alapján döntsön.

“Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”
1.Sám. 16,7

Elgondolkodtatóak a fenti mondatok. Ha igazán megfogadnánk azokat, életünk megváltozhatna és sokkal kevesebb kudarc és csalódás érne bennünket. Ha ezen mondatokra emlékezve hoznánk meg döntésünket különböző emberi kapcsolatok építésekor, mennyivel több igaz, nem érdeken alapuló kapcsolat alakulna és mennyivel csökkenne a válások, a csonka családok száma.

Úgy érzem, hogy napjainkban a látszat és valóság kérdése égető probléma. A társadalmak, melyek motorját a fogyasztás biztosítja, és ezáltal a látszatra és nem a valóságra alapoznak, az emberek tudatában egyre nagyobb torzulást idéznek elő. A látszat és valóság fogalma ahelyett, hogy közeledne egymáshoz vagy fedésbe kerülne egymással - mely az ideális eset lenne - egyre jobban eltávolodik egymástól.

Annak bemutatására törekedtem, hogy ma már mennyire a látszat és nem a valóság világában élünk. Faragáskor számos példa eszembe jutott, ahol a látszat a fontos és nem a valóság. Rábízom az olvasóra a döntést, hogy saját életében melyek azok a pontok, melyek a látszathoz és melyek azok, amelyek a valósághoz tartoznak. Az 1. Sám. 16,7 útbaigazítást ad arra nézve is, hogy miként lehet helyes döntést hozni.

Ajánlom továbbá az alábbi videó megtekintését is, melyek mozgás közben mutatják be szobromat.

embedded by Embedded Video

Download Video


jan 13 2012

Kedves Fánk

Kedves FánkAz embereknek a tárgyakhoz való kötődése különböző okokra vezethető vissza. Van, hogy egyszerűen a feltételezett érték alapján történik, de vannak olyan esetek, mikor a múlt emlékei szépítik meg azt és kölcsönöznek az adott tárgynak különös jelentőséget.

Ez történt ezzel a cseresznyefával is. Egy régi barátom, akivel több, mint negyven éves barátság köt össze, töltötte gyermekkorának nyarait a fa hűsítő ágai alatt. Elképzelhető, hogy párszor fel is mászott a fára, de ez nem annyira rá, mint inkább gyermekeire volt jellemző. Ő inkább a fa hűs árnyékát kihasználva, egy kényelmes székben olvasgatva töltötte nyarait.

A cseresznyefa több generáció kiszolgálása után egyszer csak úgy érezte, hogy dús lombkoronájával nem tudja tovább védeni az alatta menedéket keresőket, és fokozatosan elszáradt.

A forró nyári napokon a család életében központi szerepet betöltött fát nem vágták ki, csak a gallyaitól szabadították meg. A törzse és fő ágainak csonkjai a régi idők emléknek hírnökeként megmaradtak.
Megkértek, hogy faragjak egy táblát, mely a régi nyarak emlékének állít emléket.

Az ember örök optimizmusából adódóan csak a jóra emlékezik, ezért úgy döntöttem, hogy a szabályos négyszögletű tábla helyett, mely inkább egy gyászjelentés hangulatát sugallja, inkább szabálytalan formájú, könnyebb keretek közé helyezem a szöveget. A könnyedséget még a fa más anyagokkal történő kombinálásával is kívántam hangsúlyozni.


dec 13 2011

Advent

AdventAz advent szó a latin „adventus Domini„ szóból származik, mely annyit jelent, hogy az Úr eljövetele. Advent négy hetét a várakozás, az Úr eljövetelére való felkészülés tölti be.

Nálunk az idei évet egy másik várakozás is végigkísérte. Év elején nagy gonddal és aggodalommal vártuk családunk új tagjának megérkezését. Mikor megérkezett, telhetetlen nagyszülőként örökké azt lestük, hogy hogyan fejlődik, hogyan nyiladozik kicsi értelme, és mit változott az előző héthez képest.

Nekem idén az Ő megjelenésével advent is kissé más lett, mint az korábban volt. A szokásos adventi várakozás mellett sokszor töltötte be gondolataimat a találgatás, hogy a kis jövevény karácsonyig hogyan fog fejlődni, és mit és miként fog észlelni a külvilágból ezen az estén. Mely érzékszervei lesznek a legfejlettebbek, és ha készítenénk neki sajátkezűleg egy játékot, akkor az mely tulajdonságaival tudná lenyűgözni.

Figyelve őt és követve feleségem tanácsait így készült el a várakozás időszakában az alábbi autó, mely ha tolják, gurul, ha rázzák zörög, de még szájba is lehet venni.


jún 15 2011

Ádám & Éva 21

Ádám és ÉvaKi ne ismerné Ádám és Éva történetét és a történetnek azt a részét, amikor az Úristen ezt mondja:

“Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” 1 Móz. 2,18

Ezt követően az Úr teremtette Évát, hogy Ádámnak társa legyen.
Az ember eredendően társas lény és nem monogám, társra van szüksége, hogy örömét, bánatát, gondolatait, egyszerűen a mindennapjait megossza valakivel.

Vajon a XXI. század Ádámjai és Évái mennyire maradtak még társas lények? Vagy inkább monogám lényekké váltak az utóbbi évek gyors fejlődésének következtében és a szüntelenül erősödő külső nyomás miatt az örökös felesleges fogyasztás hajhászásában? Nem figyelhető-e meg, hogy sok esetben a társas kapcsolat csak külső jelekben nyilvánul meg, és különben úgy eltávolodtak egymástól, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz?

Az öregedő Európában legfontosabb a gyerek. Napjaink Ádámjainak és Éváinak többsége komolyan gondol-e családalapításra és a család legfőbb gyümölcsére, a gyermekáldásra?

A XXI. század Ádám és Éva portréjának elkészítésekor szüntelenül a fenti gondolatok foglalkoztattak és az, hogy a ma Ádámjai és Évái mennyire különböznek attól az Ádámtól és Évától, akiket az Úr valaha megteremtett.

Ajánlom az alábbi videók megtekintését, melyek mozgás közben mutatják be szobromat.

embedded by Embedded Video

Download Video

embedded by Embedded Video

Download Video


jún 15 2011

Bor

BorA szőlő az egyik legrégebbi kultúrnövényünk. A szőlőről a Biblia először Nóéval kapcsolatban tesz említést az özönvíz után.

„Nóé elkezdte a földet művelni, és szőlőt ültetett.”
1 Móz. 9,20

Természetesen a történet ezzel nem fejeződik be, mert Nóé rögtön megismerkedik a borfogyasztás hátulütőjével és lerészegedik.
Manapság egyre többet beszélünk a kulturált borfogyasztásról. Egyetértek azzal, hogy szükség van a kulturált borfogyasztásra és arra is, hogy minél szélesebb körben terjedjen el. De emellett ne felejtkezzünk el a kulturált borkészítésről sem, mely a kulturált borfogyasztás alapját képezi.
A kulturált borkészítésre utal ennek a szobornak az alcíme:

Óvakodj a vegyészektől!

Nézd meg a videófelvételt és a mozgó szobron megtalálod a választ.

embedded by Embedded Video

Download Video


dec 16 2010

Harmónia

HarmóniaE szobor készítésekor fő célom annak ábrázolása volt, hogy miként kerülhetünk harmóniába az Úrral, a Teremtővel.

A harmóniát számos értelemben használják - általában összhangot, összhatást vagy egybeilleszkedést értünk alatta. Pontos meghatározása mindig attól függ, hogy mit kívánunk vele jellemezni.
A harmónia fogalmát napjainkban elsősorban ember és tárgyi környezetének kapcsolatára használják, és ezt sokkal fontosabbnak tartják, mint az embertársakkal kialakított összhangot. Sokan csak arra ügyelnek, hogy harmóniába kerüljenek az őket körülvevő tárgyakkal, azok formájával, elrendezésével, színével stb. Számos esetben képesek egy tárgyat lecserélni egy hasonlóra csak azért, mert annak színe az általuk kialakított harmónia feltételeinek nem tesz eleget.

A szobor készítése közben nem az élettelen tárgyakkal kialakított harmóniára gondoltam, hanem az Élők közötti harmóniára. Emberek között kialakult kapcsolatokban a fent említettek közül az összhang és az egybeilleszkedés a legfontosabb. Ez a két tényező határozza meg a kapcsolat minőségét és tartósságát. Először az egybeilleszkedésnek kell megtörténnie, és ha ez megvan, akkor jön létre az összhang. Minden az egybeilleszkedéssel kezdődik, és ennek mértéke határozza meg az összhang mértékét. Continue reading


dec 8 2009

Pálinkafőzés

PálinkafőzésA faragással könnyen elkészültem, de a végső stílus kialakításáig sok munka volt hátra. Sikerült úgy megtervezni és kivitelezni, hogy témája ellenére nem viseli magán sem a népi fafaragás, sem a szocreál jegyeit.

A munka neheze még ezután következett. Meg kellett még adni azt a végső jellegzetességet, ami megkülönbözteti a szokványostól, ami eltérővé és kissé megdöbbentővé teszi az alkotást.
Arra gondoltam, hogy a faragott rész síkjából, ki kell lépni és a kompozíciót a térben kell folytatni. Mivel pálinkafőzésről vagyis desztillációról van szó az átmenetet a sík és tér között a lepárló csöve jelentheti.

Valamiből kiálló cső szokatlan, de nem meglepő vagy megdöbbentő. A szobor hatása mozgással kapcsolatos, mely csak akkor látható, ha megnézitek az itt lévő videó felvételt.
Hitre nemcsak annak volt szüksége, aki a pálinkafőzési eljárást kidolgozta és akinek ezt a szobrot fagagtam, hanem nekem is, hogy sikerüljön mindazt kifejezni, amit mondani akartam. Ezért került fel az üst aljára az alábbi idézet.

“Minden lehetséges annak, aki hisz”Márk.9,23

Faragás közben egy régi, de igaz történet jutott eszembe. Az egyetem elvégzése után egy elegáns, sokak által irigyelt helyen kezdtem el dolgozni. Itt a kollégák ügyeltek arra, hogy napjában többször a folyóson sétáljanak, mintha a könyvtárba mennének, vagy onnan jönnének a hónuk alatt különböző külföldi folyóiratokkal. A gyűléseken vagy akár a folyosón is gyakran elhangzó kérdés volt, hogy olvastad-e, X.Y. professzor bizonyos folyóirat egy adott számában mit publikált. A választ meg sem várva a következő kérdés rögtön az volt, hogy vajon kipróbáltad-e ezt a nagyszerű ötletet saját kutatási területeden.
Continue reading


nov 22 2009

Pálinkafőzés 2.

 Pálinkafőzés - menetközbenA faragáshoz használt anyag nagyban meghatározza a mű hangulatát és az ábrázolás módját. Részben kényelmi okokból, részben pedig azért, mert amit faragni kívánok azt falra szánom kiakasztani, megmunkálandó anyagként a fát választottam.

Hazánkban a fából készült művek nagy hányada egyszerűen a népművészet vagy népi fafaragás kategóriájába tartozik. Ettől a kategóriától elég nehéz elhatárolódni, nehéz innen kitörni. Még a figurális fafaragások is a népi fafaragás elemeit hordozzák magukon. A fa előnye viszont, hogy egy kép megjelenítése egyszerű. Ügyelni kell, hogy a kép faragásakor a szocreál stílust még csak ne is érintsük.

Számomra a legnagyobb problémát az okozza, hogy a fát mivel kombináljuk annak érdekében, hogy az abból készült alkotás alaphangulata megváltozzon, és így a mű egésze a szemlélő gondolatait más irányba, a meglepetés vagy megdöbbenés irányába terelje.

Ennyit az elmélkedésről. Inkább bemutatok néhány képet, mely a kezdeti lépésekről számol be.


nov 9 2009

Pálinkafőzés 1.

 Pálinkafőzés - készülőbenA pálinkafőzést nevezhetjük az egyik legsikeresebb hazai sportnak. Azért sport, mert hivatalosan engedély nélkül nem művelhető, de mégis mindenki űzi. Főleg a rendszerváltás előtt volt divatban, mikor a választékot a Lánchíd Brandy, a fekete címkés cseresznyepálinka és a vodka alkotta. Ilyen választék mellett a zugpálinkafőzdék termékei valósággal a kánaánt jelentették.

Mindenki főzött otthon pálinkát a legelképesztőbb műszaki megoldásokat alkalmazva. A kezdők kuktát használtak, és a súlyszelepet eltávolítva a csonkra gyógyszertárban kapható, beöntéshez használt gumicsövet húztak. Általában nem tudták megoldani a gőzök kondenzálását, így a konyhai tüzek gyakoriak voltak. Az elkészült nedűnek viszont sokszor rózsaszin árnyalata volt, és némi gumiaromát is tartalmazott. Azon készülékek, melyek vízhűtéssel működtek valóságos csodaszámba mentek. Ezek a készülékek voltak akkor a házi pálinkafőzők Jaguárjai.

Egyik készülékkel sem lehetett egzakt módon követni a desztillációt, csak kóstolgatással. A gyakori kóstolgatás vége az volt, hogy a pálinka főzője éjfélre taj részeg lett. A szomszédok így értesültek arról, hogy abban a háztömbben valaki pálinkát főzött. Ha valami véletlen során a pálinka főzőjének mégsem sikerült berúgnia, akkor a forró lepárlási maradék vécékagylóba történő kiöntésekor felszabaduló penetrális bűz informált mindenkit. Az információközlésnek ez volt a leghatékonyabb módja, ugyanis ilyenkor nemcsak a háztömbben, hanem kb. egy kilométeres körzetben mindenki értesült az örömteli eseményről és annak sikeres befejezéséről.
Continue reading


aug 4 2009

Kályhacsempe

KályhacsempeMikor a népi motívumokról írtam nem gondoltam volna, hogy még előkerülnek olyan, múltat idéző tárgyak, melyeket valaha én készítettem. Ilyen a kályhacsempe, melyről már szót ejtettem és az a sablon, melynek segítségével a csempéket készítettem.

A sablont barátom őrizte meg, akinek csempékből álló előtétlapot készítettem a kályhájához.

Mikor szeretettel megmutatta a sablont meglepődtem, hogy az eltelt évtizedek során a faminta mennyire megőrizte a gyártási technológia nyomait. A faragási felületekbe beragadva még most is jól látható a hintőpor, aminek az volt a feladata, hogy a csempe nedves, tapadós agyagfelületét sérülésmentesen el lehessen választani a gyártóforma felületétől. Hangsúlyozom, nem tudom és azóta sem néztem utána, hogy a profik ezen problémát miként oldják meg - nekünk ez jutott az eszünkbe. Korrekt módon nem is nekem, hanem feleségemnek, aki hasonlatként a sütőforma liszttel történő beszórását említette.

Az alábbi képeken a formát és az annak segítségével készült barna és zöld Szinű csempéket mutatom meg. Sajnos a zöld csempékből kevés maradt, és azokon is meglátszik az idő foga.