júl 23 2009

Polc

 Polc népi motívumokkal Már nem emlékszem, hogy ez a polc az egyik első vagy talán utolsó olyan faragásom volt, amely népi motívumokat tartalmaz.

Az viszont a mai napig megmaradt az emlékezetemben, hogy a faragáshoz szükséges, megfelelő alapanyag beszerzése milyen nehézségekkel járt.

A keményfa hiámycikk volt abban az időben, és fatelepen nem lehetett vásárolni. A polc anyagához úgy jutottam hozzá, hogy valaki megajándékozott egy darab rönkfával, és azt vágattuk fel deszkává. Természetesen ilyen esetben a rönk mérete meghatározta, hogy mit lehetett abból készíteni. A másik probléma az volt, hogy ilyen esetben az ember mindig a maximumra törekedett, a rendelkezésre álló faanyagból a lehető legnagyobb tárgyat kivánta létrehozni. Rontásra nem volt lehetőség, mert az elrontott fa nem volt pótolható.

Ez a spórolás és nagyot akarás rányomta a bélyegét a kész műre, mivel megfelelő anyag hiányában a polcok olyan vékony fából készültek, hogy azok a legkisebb súly alatt is meghajlottak.

A szív természetesen mást akart, hiszen ezt a polcot Édesanyámnak faragtam ajándékul Karácsonyra.


júl 22 2009

Elefánt

ElefántTöbb mint 30 évvel ezelőtt a mai értelemben vett lakáskultúra nem létezett. Valamit megépíteni és annak egyéni stilust adni - ami utalt a tulajdonosára - majdnem a lehetetlennel volt határos. Ilyen esetekben a fantázia, szervező kézség, utánajárás és sok kitartás apró sikert és apró eltérést eredményezett a központilag engedélyezett kliséktől.

Ilyen apró siker vagy eltérés a sablontól az itt látható elefánt is, mely nem az én ötletem volt. Barátom találta ki, hogy házán a zsalugáterek nyitott állapotban történő rögzitésére elefánt formájú szerkezetet szeretne.

Ő elmagyarázta, én kifaragtam fából, majd kiöntette az elefántokat rézből, és felszerelte azokat a zsalugáterekre.

A lenti képek az öntőformát és az abból készült végterméket mutatják 30 évi használat után.


jún 7 2009

Gondolati Paramorfózis

Gondolati ParamorfózisKi ne ismerné azon játékot, amikor kettő vagy több azonos létszámú csoportokat hoznak létre és az a feladat, hogy mindegyik csoport tagjai ugyan azon szavakat vagy mondatot a mellete lévő fülébe súgja és az üzenetet minél hamarabb eljuttassa a csoport túlsó végére.

A játék érdekessége mikor összehasonlítják a résztvevők a kiindulási mondatot a végső mondattal. Ebben az esetben a résztvevők szándéka azonos, mindenkit az hajt, hogy a kapott információt a résztvevőkön kersztül a leg gyorsabban célba juttassa. A sietség és az ezzel párosúló kapkodás viszont olyan közeget teremt melyben a preciz információ átvitel lehetetlen. Természetesen ez csak egy játék melynek vége az hogy mindenki jót nevet saját hibáján baklövésén.

Sokkal szomurubb tény mikor a közszreplők vesznek részt valimi hasonlo játékban. Ők már ezt olyan magas szintre fejlesztették hogy sokszor egymaguk is képesek ezen játékot üzni. Korábbi tevékenységeik során olyan körülményeket teremtettek, hogy a megfogant gondolat szavakba öntése lehetetlan..A gondolaton modósítani kell, facsarni kell, hogy ki lehessen mondani, de beszélni kell, beszélni muszáj, szerepelni kell, szerepelni muszáj! Ezért az eredeti gondolat helyett egészen mást mondanak. Continue reading


ápr 30 2009

Vajh, mely az igazi

Vajh, mely az igazi?

Az emberi kapcsolatok alapja a hit és a bizalom. Ha valaki egyszer vagy többször hazudik, akkor automatikusan felmerül a kérdés, hogy melyik énjét látjuk.

Szobrommal ezt szándékoztam kifejezni. Az ilyenkor felmerülő emberi kétségnek úgy próbáltam nyomatékot adni, hogy a szobor igaz és hamis oldala a tengely körül forgatható a szemlélő tetszése szerint.


ápr 18 2009

Hazugság avagy

HazugságKi ne ismerné Háry János vagy Münchauser báró történetét?

Mindkét történet szereplőiben közös, hogy nem a valóságot mondják. Mivel elbeszélésük csak kismértékben irányul egyéni előny megszerzésére, ezért a magyar nyelv úgy fogalmaz, hogy füllentenek.

Nyelvi gazdagságunkat mutatja, hogy különbséget tudunk tenni a füllentés és a hazugság között, ahol a különbséget a mondandó súlya, mértéke határozza meg. Nyelvhasználatunk szerint hazugságról akkor beszélünk, ha annak tárgya elkövetőjét komoly előnyhöz juttatja. Természetesen ilyen esetben mindig ott a kockázat is, ahogy azt gyermekkoromban tanultam: Continue reading


ápr 18 2009

Népi motívumok

Népi motívumaim

Népi motívumok faragása viszonylag egyszerű feladat, ugyanis rendelkezésre áll a felhasználható motívumvilág. Itt a fő kihívást az jelenti, hogy az adott ábrák hol, milyen felületen, milyen környezetben kerülnek elhelyezésre.

Faragtam csillárt, polcot, kályhacsempe gyártóformát (negatívot).

Talán a legnehezebb feladat a kályhacsempeformából a csempék előállítása volt, melyet hitvesemmel közösen csináltunk. Annyi csempét készítettünk, hogy egy barátunk olajkályhájához előlapot épített a felhasználásukkal.

Az így készült előlapot nem áll módunkban bemutatni, mert az olajkályhát korszerűbb fűtőeszközre cserélték időközben - de egy megmaradt csempét megmutatok az alábbi galériában.


ápr 18 2009

Bemutatkozás

Kerti kút
Szeretettel üdvözlöm az idelátogatókat!

Célom, hogy megosszam Önökkel alkotásaimat és hozzájuk kapcsolódó gondolataimat. Szobraimmal fricskát szeretnék adni a napjainkban eluralkodó, nem kívánatos magatartásformáknak, melyek egyre jellemzőbbek a közéletben.

A szobrokat nem nevesítem, de aki akar, könnyen magára ismerhet, vagy esetleg mások ismerhetnek őrá. Sok esetben a szobron bibliai idézetek vannak. Célom, hogy a Szentirás ezen idézetei nyomatékot adjanak a szobroknak, hozzájáruljanak a téma jobb megértéséhez és elgondolkoztassák a látogatót.

Eleinte csak népi motivumokat faragtam – erről a területről is bemutatok néhány példát.

Remélem, hogy blogom oldalainak megtekintése nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is lesz a látogató számára..

Dr. Zebu
Munka közben