Celeb voltam
Éjjel rémálmom volt, és azt álmodtam, hogy celeb vagyok. Karrierem meglepő sebességgel ívelt felfelé. Már a csecsemők is csak úgy voltak hajlandóak szopni, hogy közben édesanyjuk a Zebu indulót dúdolta.
Bevallom én nem értettem, hogy minek köszönhetem ezen fantasztikus iramban növekvő népszerűséget. Halvány sejtésem volt, hogy talán az egész a beszédhibámnak tulajdonítható. Ugyanis ezen hiányosságom miatt a minimális kommunikációra törekedtem. Elvem a kevés beszéd volt, és mivel nem tudtam hibátlanul minden szót kiejteni, a választékos beszéd helyett minden kérdésre egypár begyakorolt szóval vagy szófordulattal válaszoltam. Sokszor én sem értettem, amit mondtam, de ezt hallgatóságom nem jelezte, és minden esetben kitörő ovációval fogadták közlendőimet.
Hírnevem annyira növekedett, hogy túlfeszítette kis országunk határait. Meghívást kaptam plenáris előadóként a XIII. International Celeb Conference-re.
A konferencián tolmácsot nem biztosítottak. Én meg nem beszélek idegen nyelvet, ezért úgy döntöttem, hogy bebiflázom a legfontosabb 10 idegen szót és majd ezeket fogom váltogatni megfelelő ritmusban. Ezen szavak közül nem hagytam ki a „por” szó idegen nyelvű változatát sem, mert arra gondoltam, hogy egyben befektető társakat is keresek az éppen most induló, legújabb vállalkozásomhoz.
Az előadói pulpitusra fellépve realizáltam, hogy a nekem szánt idő jóval hosszabb, mint amit szegényes szókincsemmel ki tudnék tölteni. Ezért az ábrák vetítése helyett az itthon bevált Zebu indulót kezdtem el énekelni rögtönzött fordításban. Az ötödik taktus után megdöbbentő dolog történt a teremben. A hallgatóság felállt és egy emberként kezdtek el csápolni. Az előadás hátralévő része már hanyagolható volt. Szókincsemet 4 szóra redukáltam, és gyorsan lepergettem a számomra is érthetetlen ábrákat.
A jól megérdemelt siker nem maradt el, mert az újságok másnap a címlapjukon már azt írták:
“It is true - Zebu is the power one”
Az alcímben az is szerepelt, hogy, “ahogyan ő állítja”.
Igaz, hogy én akkor még a “power” szó jelentését nem ismertem, és énekembe is vállalkozásom promóciója érdekében a “powder” szót próbáltam becsempészni, de hát ez lett belőle.
Szerencsére ezután felébredtem és hálát adtam, hogy való életemben nem vagyok celeb, és nem törekszem olyan dicsőségre, ami nem illet meg.





